R & D a hétköznapokban

CHU M sorozat

Cégünk a GINOP-2.1.7-15-2016-00172 számú „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” című pályázati kiírás keretében az F-gáz rendelet okozta változásoknak elébe menve természetes hűtőközeggel működő hőszivattyú család fejlesztésébe kezdett. A pályázat aktív szakaszában kialakításra került egy modulárisan bővíthető víz-víz rendszerű hőszivattyúcsalád 9-24kW teljesítménytartományban, elsősorban ipari és kereskedelmi létesítmények technológiai és komfort fűtés/hűtésének kiszolgálására. A CHU M sorozat fejlesztés vezérfonala a környezetbarát hűtőközegek alkalmazása, azon belül is R290 Propán és R1270 Propilén lehető legkisebb töltőtömeg felhasználásával – kaszkád rendszerben akár 100 kW-ig bővíthető.

Ezzel párhuzamosan egy szinergiára épülő épületfelügyeleti rendszerbe illeszthető vezérlés is fejlesztése is zajlott, olyan kereskedelmi létesítmények részére, ahol párhuzamosan lép föl hűtés- és fűtésigény egy épületen belül. Ennek alapja a teljesítmény szimuláció, mely figyelembe veszi az épületfizikai tényezők mellett az időjárást, valamint a várható időjárást, árumozgást és humán jelenlétet és annak szimulált hatásait a hőmérsékleti lefutásokra.

A tervezésben és készülékgyártásban általánosa elterjedt az egyes paraméterlépcsőkhöz való kiválasztás. A berendezések alkatrészei és az épület vezérlésének kialakításánál kezdettől fogva a fokozatmentesség és a testre szabás elve mentén építkeztünk, figyelembe véve a fentebb említett szimuláció eredményeit. Így vált elérhetővé a jelleggörbék kiugrásainak tompítása, ami végeredményben több apró energia-hatékony intézkedés eredőjeként ökológiai és ökonómiai megtakarítást eredményezett.

További megtakarítást jelentő tényezők a környezetbarát energiaforrásokhoz történő alakítás, úgyis mint napenergia, akkumulátortelepek és talajvíz adta lehetőségek, időjárási viszonyok elemzése. Ezek a kísérleti szinten elvégzett számítások, szimulációk, majd az eredmények ellenőrzése a tesztkörnyezetben végzett mérések alapján lehetőséget nyújtottak a tapasztalatok nagybani felhasználására, melyeket az alábbi projektek kapcsán tudtunk tovább fejleszteni.

Megvalósulás:

Polc Bolt csarnok

A kutatási és prototípus fejlesztési eredmények felhasználásával megvalósult projekt Győrben a Polc Bolt Kft. elárusító tere és raktárcsarnoka. A projekt során szerencsésen összefonódott az épületgépészeti tervezés az épületautomatika kivitelezéssel, ennek köszönhetően már a csarnok épületszerkezetének és a fűtés- hűtésrendszer kialakítása egymásra hangoltan történt. Kihasználva a szigetelés-, az árnyékolás- és az ipari padló hőtároló és hőleadó képességét, sikerült egy közel nulla energiabefektetésű raktárcsarnokot egy alacsony energiafelhasználású CHU M9 víz-víz hőszivattyúval párosítva létrehozni.

A megelőző szimuláció alapján a legkedvezőbb megtérülést a talajszondával párosított hőszivattyú és a padlófűtés/hűtés kombinációja jelentette. A talajvíz nyújtotta passzív hűtési időszakot sikeresen meg lehetett nyújtani az épülettömeg korábbi- minimális túltemperálásával, így a hőszivattyú működési ideje kedvezőtlen időszakokban minimalizálható.

Vizsgálva a nyitvatartási idő – tartózkodás és időjárás arányait az átmeneti időszakok ellátására alacsony teljesítményű split klímaberendezések hivatottak, melyek a tervezési átlaghoz képest elenyésző csúcsteljesítményt igénylő órákban rásegítenek a hőszivattyú szándékosan alább méretezett csúcsteljesítményére. A split készülék mégis legtöbbször csak a pára-kicsapatás funkcióját látják el az emberi tartózkodásra hivatott helyiségekben.

A komplett épületautomatikai rendszer monitorozása távolról lehetséges, több szintű beavatkozási lehetőséggel a felhasználói helyiségtemperálástól a szervizszintű hőszivattyú kalorikus vezérléséig.

Tapasztalatok felhasználása a nagyipari szegmensben

Green Factory

Az energetikai tanácsadások során megszerzett ismeretek, a referenciák monitorozásával szerzett tapasztalatok és a szimulációs munka együttese tette lehetővé, hogy a kutatás fejlesztés projektben felhalmozódott információk alapján tanulmányt készíthettünk nemzetközi nagyipari gyártócég magyarországi telephelyeinek CO2 lábnyom csökkentő és a földgáz felhasználás minimalizáló intézkedések bevezetésére nagyjából 100.000m2 gyártóterületen. Az úgynevezett Green Factory projekt keretében a gyártóegységek a 0 kibocsájtást tűzték ki célul, méghozzá 2025-ig történő megvalósítással.

Folyamatban lévő fejlesztéseink

A megoldást itt is a mélyfúrt geotermia és a hőszivattyúkkal történő hővisszanyerés, mely a technológiai hűtőgépek hulladékhő hasznosítására épül.

CHE scroll & microchannel

Még az aktív pályázati szakasz során felmerült az igény a háztartási méretű levegő-víz rendszerű reverzibilis hőszivattyú, szintén környezetbarát R290 hűtőközeg felhasználásával. Az érvényben lévő és egyre szigordó előírások miatt első helyen szerepelt a hűtőközeg töltetmennyiségének csökkentése a hatékony teljesítmény és energiafelhasználás arány megtartása mellett. Jelenleg folyamatban van egy 7 kW hűtési- és 9 kW fűtési teljesítményű hőszivattyú tesztelése, mely Microchannel hőcserélővel és fordulatszám szabályozott scroll kompresszorral biztosítja az alacsony töltőtömeget. További optimalizálástól várjuk a magyar és német piacra vihető R290 Propán hűtőközeges levegő-víz rendszerű, háztartási CHE hőszivattyúcsalád hamarosan megjelenő tagjait – mely már a kis sorozatos gyártás szintjén egyedi fejlesztésű programozható vezérlőpanellel rendelkezik.